Ahogy az szinte borítékolható volt, a Federal Reserve 25 bázispontos kamatvágást hajtott végre szerdán: az új kamatsáv így 3,75-4 százalék közé ereszkedett.
Hamarosan Jerome Powell jegybankelnök sajtótájékoztatót tart, ahol beszámolhat arról is, hogy a jegybankárok miképp vélekednek a jelenlegi gazdasági helyzetről és a következő hónapok kilátásairól. Nem frissítik a makrogazdasági prognózist, és a Dot Plot ábra sem jelenik meg. Ugyanakkor Powell a sajtótájékoztatón utalhat a várható kamatpályára.
Az Equilor az előzetesében arról írt, hogy az elmúlt hetekben több amerikai jegybankár is jelezte, hogy az inflációs célokról áthelyeződhet a hangsúly a teljes foglalkoztatottsági mandátumra, mivel rendre gyenge foglalkoztatási adatok érkeztek a nyári hónapokban. A jegybank helyzetét jelentősen megnehezíti, hogy a kormányzati leállás miatt nem tesznek közzé fontos makrogazdasági adatokat, így csak részadatokra, felmérésekre tudnak támaszkodni.
Nincs egység a jegybankárok közt
Bár a szeptemberi inflációs adatot végül a múlt héten közzétették, a későbbi adatok pontosságával kapcsolatban bizonytalanságok merülhetnek fel. A Szövetségi Nyíltpiaci Bizottságban nem egységes a döntéshozók véleménye a jelenlegi helyzetben, bár sokan támogatják a további kamatvágásokat, néhányan felhívták a figyelmet, hogy az inflációs kockázatok továbbra is fennállnak.
A Fed közleménye visszaigazolta a várakozásokat:
A nyíltpiaci bizottság mindkét oldalt érintő kockázatokat figyelemmel kíséri kettős mandátuma tekintetében, és úgy ítéli meg, hogy a foglalkoztatást fenyegető lefelé irányuló kockázatok az elmúlt hónapokban megnőttek.
Itt a Fed arra is utalhatott, hogy az elmúlt napokban számos vállalat jelentett be létszámleépítést, az Amazon.com például 14 ezer állást szüntet meg.
Vége a mennyiségi korlátozásnak
A jegybank arról is döntött, hogy december 1-jén befejezi az értékpapír-állományának csökkentését. (Ez is monetáris lazításként értelmezhető.)
A kamatdöntés egyébként nem volt egyhangú: Stephen Miran az alapkamat fél százalékpontos csökkentését szorgalmazta, Jeffrey Schmid pedig kamattartásra szavazott. Utóbbi volt, aki korábban óvatosságra intett az inflációs kilátásokkal, kockázatokkal kapcsolatban.
A Fed közleménye tükrözi a monetáris politikai döntéshozók nehéz helyzetét, mivel a gazdaság vegyes jelzéseket küld a kamatcsökkentés esetleges folytatását illetően. A közlemény szerint a gazdasági aktivitás „mérsékelt ütemben bővült”. Ez előrelépés a múlt havi közleményhez képest, amely szerint a gazdasági aktivitás az év első felében mérséklődött. A mai közlemény azt is elismeri, hogy az infláció „az év eleje óta” emelkedett . Ugyanakkor a közlemény továbbra is a foglalkoztatást fenyegető lefelé irányuló kockázatokra mutat rá.
A piac biztosra vette a decemberi vágást...
Powell kijelentette: a decemberi kamatcsökkentés messze nem előre eldöntött dolog.
"Bár néhány fontos szövetségi kormányzati adat késik a leállás miatt, a továbbra is elérhető állami és magánszektorbeli adatok arra utalnak, hogy a foglalkoztatás és az infláció kilátásai nem változtak sokat a szeptemberi találkozónk óta” – mondta Powell.
Az elnök üzenete a piacok felé, hogy a decemberi kamatvágás nem garantált, jelentős eladói hullámot váltott ki a részvénypiacokon. Az állampapírpiacon pedig látványos hozamemelkedés kezdődött, amint a kötvénypiac is elkezdte árazni a Fed-elnök szavait.
Powell szerint az infláció, ha kiszűrjük a vámok hatásait, nem áll olyan messze a Fed 2 százalékos céljától. Néhány Fed-tisztviselő, akik a közelmúltban a kamatcsökkentések mellett foglaltak állást, mint például Chris Waller, hasonlóan érveltek.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet