A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatokon a Fed.

MARADT AZ ALAPKAMAT A 4,25-4,5 SZÁZALÉKOS SÁVBAN.

Zsinórban ez volt immár a negyedik alkalom, hogy a Fed nem avatkozott be.

Előzetesen már megírtuk, hogy az amerikai határidős részvények árfolyamai szerdára elhanyagolható mértékben emelkedtek, de ez valójában inkább kivárást jelentett, hhiszen a kereskedők a Federal Reserve kamatdöntésére készültek.

A Federal Reserve tavaly decemberben, 25 bázisponttal csökkentette a kamatot, januárban, márciusban és májusban pedig a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó dollárkamat-tartományon.

A Fed a szerdai döntés indoklásában kiemelte: a legfrissebb makrogazdasági mutatók arra utalnak, hogy a gazdasági aktivitás továbbra is szilárd ütemben bővül, a munkanélküliségi ráta továbbra is alacsony, a munkaerőpiaci feltételek pedig továbbra is szilárdak. Az infláció viszont továbbra is kissé nő, míg a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság bár csökkent, továbbra is magas.

A Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) hangsúlyozta, hogy a 2 százalékos inflációs cél és a maximális foglalkoztatottság elérésére törekszik hosszabb távon.

A bizottság figyelemmel kíséri kettős megbízatásának mindkét oldalát érintő kockázatokat - szögezi le a közlemény.

A célsáv további módosításának mértékét és időzítését mérlegelve a bizottság körültekintően fogja értékelni a beérkező adatokat, a kilátások változását és a kockázatok egyensúlyát.

A bizottság megjegyezte, hogy készen áll a monetáris politika irányvonalának szükség szerinti kiigazítására, amennyiben olyan kockázatok merülnek fel, amelyek akadályozhatják a célok elérését.

A Fed határozottan elkötelezte magát a maximális foglalkoztatottság támogatása és a 2 százalékos inflációs cél elérése mellett - hangsúlyozta a Fed honlapján közzétett közlemény.

A szövetségi nyíltpiaci bizottság (FOMC) tagjai az üléshez kapcsolódóan közzétették a reál bruttó hazai termék (GDP) növekedésére, a munkanélküliségi rátára és az inflációra (PCE) vonatkozó prognózisaikat is.

Az FOMC tagjai csökkentették GDP-növekedési előrejelzéseiket, növelték munkanélküliségi és inflációs várakozásaikat.

A mostani prognózis 2025-re 1,4 százalékos, 2026-ra 1,6 százalékos, 2027-re pedig 1,8 százalékos GDP-növekedést valószínűsít. A márciusi prognózisban az idei évre 1,7 százalékos, 2026-ra és 2027-re pedig egyaránt 1,8 százalékos GDP-növekedés szerepelt.

A Fed előrejelzése alapján a munkanélküliségi ráta idén 4,5 százalékos lehet - szemben a márciusi prognózisban szereplő 4,4 százalékkal, jövőre pedig a márciusban jelzett 4,3 százalék helyett 4,5 százalékot várnak, míg 2027-re a korábban prognosztizált 4,3 százalék helyett 4,4 százalékos munkanélküliségi rátára számítanak.

A személyes fogyasztási kiadások árindexe (PCE) - a Fed által preferált inflációs mutató, lényegében a fogyasztói árak változása - a Fed prognózisa szerint idén a márciusi előrejelzésben szereplő 2,7 százaléknál nagyobb mértékben, 3,0 százalékkal nő, míg 2026-ra vonatkozóan a bizottság a márciusban prognosztizált 2,2 százalék helyett 2,4 százalékos PCE-növekedéssel számol, 2027-ben pedig a márciusban jelzett 2,0 százalék helyett 2,1 százalékos emelkedést vár.