A NATO a csúcstalálkozón kinyilvánítja csatlakozását az Iszlám Állam megdöntésén munkálkodó nemzetközi koalícióhoz - mondta a főtitkár. Noha a NATO valamennyi tagországa része a koalíciónak, a katonai szövetség konkrét katonai műveletekben nem vesz részt a terrorcsoport tevékenysége által érintett egyetlen területen sem. A szövetség a közös munka során arra összpontosítja majd figyelmét, hogyan tudja segíteni a koalíció munkáját, miként lesz képes kiszélesíteni a helyi erők képzését és kapacitását. Emellett minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni fogja az információcserét a nemzetközi koalíciónak az Iszlám Állam erőinek felszámolását célzó műveleteihez.
A főtitkár úgy fogalmazott, hogy a NATO csatlakozása a nemzetközi koalícióhoz hathatós politikai üzenetet hordoz, a tagországok megerősítik elkötelezettségüket a terrorizmus elleni küzdelem mellett.
Kapcsolódó
Stoltenberg elmondta azt is, hogy a brüsszeli csúcstalálkozón a NATO-tagországok vezetői cselekvési tervet fogadnak el a védelemre szánt kiadások növeléséről a terhek tisztességesebb megosztása érdekében. A tehermegosztás nem csupán a kiadások növeléséről szól, hanem a képességfejlesztésről, a NATO küldetéseihez, műveleteihez és megbízatásaihoz történő hozzájárulásról is - tette hozzá a főtitkár.
Kanadát nem hatják meg a botrányok
A közelmúltbeli botrányok ellenére Kanada folytatja a hírszerzési információcserét az Egyesült Államokkal - szögezte le Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek találkozója előtt Brüsszelben.
A brit hatóságok csütörtökön leállították a manchesteri terrortámadás vizsgálata során begyűjtött értesülések megosztását az amerikai szolgálatokkal, miután ezek rendre kiszivárogtak a sajtóhoz.
Sajtójelentések szerint korábban pedig az derült ki, hogy Donald Trump amerikai elnök Izraeltől származó titkos információkat osztott meg Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Trump hétfőn Jeruzsálemben mindazonáltal arról biztosította Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, hogy nem említette Izraelt a Lavrovval folytatott megbeszélésén.
Trudeau sajtótájékoztatóján kijelentette: "a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szövetségesek, barátok és partnerek közötti együttműködés életeket ment és segít megőrizni az állampolgárok biztonságát".
"Folytatni fogjuk az együttműködést és a közös munkát" - mondta a kanadai kormányfő.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Ausztrália és Új-Zéland mellett Kanada is részese az angolszász országok közötti, Five Eyes (Öt Szem) néven ismertté vált hírszerzési szövetségnek, amelynek keretében a felek titkosszolgálati információkat osztanak meg egymással.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér