Ami a 2020-as évek elején még utópiának tűnt a német autógyártónak, az mára disztópia lett – így foglalta össze a Mercedes háza táján zajló folyamatokat a Totalcar.
Ola Källenius, a Mercedes-Benz Group AG vezérigazgatója a Handelsblattnak adott interjúban kijelentette:
ha az EU valóban fenntartja az új belső égésű motoros autók értékesítésére vonatkozó 2035-ös tilalmat, a piac összeomlik.
A járműmárka vezetője úgy véli, a karbonsemlegesség fontos, de ezt nem a gazdaság kárára kell elérni. Szerinte a szabályozás miatt az emberek a határidő előtt tömegesen vennének benzines és dízel autókat, ami „egyáltalán nem segíti a klímát”.
Bár 2035 már nincs annyira messze, de a 100 százalékos villanyautó-piaci részesedés annál inkább.
Az idei első félévben a tisztán elektromos modellek aránya csak 17,5 százalékot tett ki az EU-, az Egyesült Királyság- és az EFTA-piacokon (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc). A plug-in hibridek aránya 8,7 százalék volt, a hibrideké pedig 35 százalék a lágy hibridekkel együtt.
Noha az egy évtized múlva esedékes tilalom még nincs kőbe vésve, az EU ugyanis a közeljövőben felülvizsgálja azt, mégis az Európai Bizottság már tavasszal megerősítette, továbbra is a 0g/km széndioxid-kibocsátási cél a mérvadó az évtized közepétől, és fel fogja gyorsítani az erre vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát.
2025 első felében a tisztán elektromos autók a globális eladások mindössze 8,4 százalékát tették ki, ami csökkenés a tavalyi 9,7 százalékhoz képest. Plug-in hibridekkel együtt a modellek aránya 20,1 százalékra rúgott.
Mercedes az Economxnak: 70 százalékkal olcsóbb a gyártás, ezért tesszük át Kecskemétre
Jelentős költségcsökkentésre kényszerül a Mercedes-Benz AG, ennek részeként az egyik modell gyártását Magyarországra telepítik át. A cég az Economx megkeresésére azt válaszolta, hogy folyamatosan reagálniuk kell a változó piaci körülményekre. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak