Az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsa változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve −0,50 százalékos szintjét.
Az ECB alapvetően beváltotta a mostani kamatdöntést megelőző várakozásokat, miután korábban már bejelentett egy 750 milliárd eurós eszközvásárlási program indítását, amivel megsegítené az európai gazdaságot.
A mai kamatdöntő ülésre rányomja a bélyegét a német alkotmánybíróság május 5-re tervezett határozata, ami megakaszthatja a jegybank gazdaságtámogató terveit. Ugyan az Európai Bíróság már rábólintott az ECB kötvényvásárlási programjára, a németek kifogást emeltek, mondván a támogatás módja kimerítheti a monetáris finanszírozást, ami tilos.
A Nordea elemzői megjegyzik, hogy az ECB kötvényprogramjával kapcsolatban amúgy is sok kérdés van, sok részletkérdést többféleképpen lehet jogilag értelmezni.
Christine Lagarde ECB-elnök fél háromkor tart a napi ülés részleteiről sajtótájékoztatót. Carsten Brzeski ING-elemző szerint az erős kommunikáció jelenleg megfizethetetlen, az elnöknek el kell hitetnie, hogy az ECB kész akár sokkal tovább is menni, amennyiben azt a gazdasági feltételek indokolttá teszik.
Ez feledteti talán a márciusi kamatdöntést, amit követően látszólag Lagarde nem vette komolyan a koronavírus járvány okozta veszélyt, és ugyan hozott lépéseket akkor is a kormányzótanács, azt a piac kevesellte. Néhány nap múlva elő is kellett állni a 750 milliárdos programmal. Közleményében az ECB megerősített, hogy kész további lépéseket is tenni.
Időközben már Lagarde is arról nyilatkozott, hogy idén akár 15 százalékot is zsugorodhat gazdaságilag az euróövezet. Az előjelek nem túl biztatóak, az új statisztika szerint éves összevetésben 3,8 százalékkal csökkent az euró-országok összesített növekedése, és a legrosszabbja a járványnak még csak most jön.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen