Az Európai Bizottság közel 17 milliárd euró (mintegy 6200 milliárd forint) értékben kibocsátotta a koronavírus-járványból adódó munkanélküliség kockázatait mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó szociális kötvények (SURE) első sorozatát - közölte az uniós bizottság nyomán az MTI.
A munkahelyek megóvásához és a foglalkoztatás szintjének fenntartásához az Európai Bizottság szerdán két kötvénycsomag kibocsátásával járult hozzá. Az egyik, 10 milliárd euró értékű kötvénycsomag visszafizetése 2030 októberében, a másik, 7 milliárd euró értékű kötvénycsomag visszafizetése pedig 2040-ben válik majd esedékessé.
A befolyt pénzösszegeket kölcsön formájában fogják átutalni a kedvezményezett tagállamoknak.
Az összegek ahhoz járulnak hozzá, hogy a tagállamok olyan állami közkiadások hirtelen és jelentős megemelkedését finanszírozzák, amelyek a február elseje óta, a válság miatt bevezetett nemzeti intézkedések nyomán vetődtek fel. Ilyen például a csökkentett munkaidő rendszere, és az ahhoz hasonló, többek között az önálló vállalkozóknak biztosított intézkedések, illetve bizonyos, főként a munkahelyeket érintő egészségügyi rendelkezések.
A SURE program hozzájárulhat bizonyos egészségügyi intézkedések, különösen olyan munkahelyi intézkedések finanszírozásához is, amelyek a normális gazdasági tevékenységhez való biztonságos visszatérést biztosítják.
Az Európai Bizottság a hónap elején jelentette be, hogy kibocsátja az összes uniós SURE-kötvényt szociális beruházási kötvény formájában mintegy 100 milliárd euró értékben, és elfogadta a szociális beruházási kötvények keretrendszerét, amelyet független értékelésnek vetettek alá.
Azt is közölték, hogy a befektetők körében nagy érdeklődésre tartott számot az uniós eszköz. Az értékpapírok túljegyzése több mint 13-szoros volt, így mindkét kötvénycsomag esetében kedvezően alakultak az árképzési feltételek.
A SURE-eszköz keretében a jelen állás szerint 17 tagállam - köztük Magyarország 504 millió euró értékben - részesül majd pénzügyi támogatásban.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban