A néppárt elnökségének szombati találkozóján Magyarországot érintve több olyan kérdésről tárgyaltak, amelyről a hét folyamán az Európai Parlament plenáris ülésén is szó volt - mondta, és leszögezte, hogy eredményesen védte meg Magyarország álláspontját.
A kormányfő Soros György amerikai milliárdos brüsszeli látogatásáról úgy vélekedett: "van, aki ártani akar Magyarországnak, van, akinek az a dolga, hogy megvédje". Véleménye szerint sikerült helyretenni a dolgokat Brüsszellel.
Kapcsolódó
Orbán Viktor elmondta, hogy a Közép-európai Egyetem ügye a maga jogi menetében halad tovább. Kijelentette, hogy Magyarországnak senki sem szabhat feltételeket. Ez egy jogi kérdés, az Európai Bizottság és Magyarország tárgyalni fog róla a következő hónapokban. Magyarország végre fogja hajtani a vita eredményeképpen kialakuló megállapodást - közölte a miniszterelnök.
Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek szombati, rendkívüli csúcstalálkozójával kapcsolatban elmondta, ott az volt a feladata, hogy olyan tárgyalási forgatókönyv jöjjön létre Nagy-Britannia uniós kilépésére (brexit) vonatkozóan, amely a magyar érdeknek megfelel. Az eredményt ezen a téren is sikeresnek értékelte, hiszen az előkészítő munkának köszönhetően az Európai Tanács a brexit-tárgyalásokra vonatkozó iránymutatást elfogadta.
Orbán elmondta, hogy az Európai Néppártnak és minden uniós szervnek az a kérése, hogy amikor Európáról véleményt mond Magyarország, akkor legyen világos, hogy az nem Európa ellen történik. Kiemelte, hogy az Európai Unióban Magyarországon a legnagyobb a tagság támogatottsága, és szerinte ebben az eredményben benne van a kormány munkája is. A magyar kormány ugyanis Európa-párti - jelentette ki.
Ugyanakkor azt is hozzátette: nem enged azon véleményéből, hogy az unió rosszul működik és meg kell reformálni. Erről nyílt vitát, megbeszéléseket kell folytatni.
Vannak olyan kérdések, amelyek veszélyesek a magyarokra nézve, ilyen a migráció és az Európai Bizottság rezsicsökkentést eltörölni akaró kezdeményezése. Magyarország azt szeretné, hogy ezekben a kérdésekben mindenképpen az előterjesztő változtassa meg az álláspontját - szögezte le.
A "Stop Brüsszel" nem Brüsszel-, nem Európa-ellenes indítvány, Magyarország azt szeretné, hogy ne változzon meg a tagállamok és a brüsszeli hatáskör közötti megosztás. Maradjon úgy, ahogy most van, a magyaroknak ez az érdekük - fogalmazott Orbán.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba