Mateusz Morawiecki úgy véli, hogy egy új Marshall-segéllyel lehetne feltartóztatni a bevándorlók áradatát - írta a The News hírportál. A varsói kormány feje a posztgraduális európai tanulmányok intézetében beszélt egy vitán. Szerinte a második világháború után Nyugat-Európát kisegítő amerikai támogatás mintájának követése megfelelő megoldás lenne.
Emellett egyetért azokkal, akik szerint meg kell erősíteni az európai határok védelmét, és forrásokat kell biztosítani olyan programokra is, amelyek az bevándorlók útjába eső észak-afrikai országokat segítik.
Kapcsolódó
Arról nem szól a hír, hogy honnan teremtené elő a pénz. A miniszterelnök szerint országa kész növelni az Európai Beruházási Bank Economic Resilience Initiative (ERI) programjához adott hozzájárulását és Líbiába és Szíriába eljutó segélyeit. (A Marshall segély értéke 2016-os árakon számítva 110 milliárd dollár, azaz 27,5 ezer milliárd forint volt, amely az egyéves magyar GDP-vel összemérhető összeg, a 2014-2020-as uniós költségvetés regionális és kohéziós alapjának nagyjából negyede.)
Lengyelország tavaly összesen 770 milliárd ztoty (58 milliárd forint, a Kőröshegyi völgyhíd ára) fordított humanitárius segélyekre és fejlesztési projektekre határain kívül - számolt be a fórumon Beata Kempa illetékes miniszter. Ez jóval több a 2016-os 357 millió z³otynál.
A fotó forrása: Kacper Pempel/Reuters
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap