A német szövetségi kormány több mint hét éve támogatja elektromos autók vásárlását. Összesen csaknem 10 milliárd eurót bocsátottak rendelkezésre adóbevételből az úgynevezett környezetvédelmi bónuszra 2016 nyara óta. Az elektromos autókat vásárlók akár 9000 eurós támogatást is kaphattak új autójuk mellé – írta meg a FAZ. A kör persze elég tág volt, és különösen a hibrid járművek régóta fennálló támogatása volt igencsak ellentmondásos. A kritikusok klímavédelmi humbugnak tartották, mert a sokszor igen nagy teljesítményű járműveket jellemző módon nem elektromosan hajtották.
A színei alapján „közlekedési lámpásnak” nevezett koalíció
kénytelen idő előtt véget vetni a kedvezménynek, mert az Alkotmánybíróság legutóbbi költségvetési határozata szerint a politikusoknak megtakarításokat kell foganatosítaniuk.
Ennek megfelelően a német Gazdasági Minisztérium szombaton bejelentette, hogy új támogatási kérelmeket már csak az illetékes szövetségi államhoz lehet benyújtani. A már odaítélt bónuszokat a támogatás megszűnése nem érinti.
Valami történik – több gyártó is kifarolt az elektromos autók mögül
Drasztikusan emelkedtek az elektromos autók eladásai az elmúlt években, azonban korántsem annyira, mint azt a gyártók korábban remélték. Az Egyesült Államokban vannak már olyan autógyártók, akik elkezdtek kifordulni az elektromos autó projektek mögül. >>>Az euromilliárdokba kerülő program persze megtette hatását. Jelenleg körülbelül 1,3 millió teljesen elektromos autó van Németországban, emellett 900 000 hibrid jármű. Az autógyártók körében értelemszerűen nagy pánik lett úrrá.
Attól félnek, hogy összeomolhatnak az eladási adatok.
Ám hiába a növekedés, az autósok sokkal lassabban és megfontoltabban térnek át a klímabarát technológiára, mint azt az iparág remélte. A szövetségi kormány 2030-ra kitűzött 15 millió elektromos autóra vonatkozó célkitűzését ma már szinte lehetetlennek tartják.
Az esseni székhelyű RWI gazdaságkutató intézet új tanulmánya közben erős kétségeket ébreszt azzal kapcsolatban, hogy megérte-e mindez a német államnak.
A támogatási programmal ugyanis óriási árat fizetett a klímabarát közúti közlekedésért. A gazdasági kutatók becslése szerint minden egyes tonna széndioxid-kibocsátás, amelyet a környezetvédelmi bónusz révén elkerültek a közúti forgalomban, körülbelül 1000 euróba kerül az államnak.
Összehasonlításképpen rámutatnak, hogy az európai kibocsátáskereskedelmi rendszerben a CO2-kibocsátás ára soha nem emelkedtek 105 euró/tonna fölé. Ez az, amit az áramtermelőknek és az ipari vállalatoknak árat kell fizetniük.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet