Névtelenséget kérő tisztségviselők tájékoztatása szerint a brüsszeli testület már szerdán meghozta az erről szóló döntést, de a bejelentését elhalasztották, hogy ne zavarja meg az aznap Salzburgban kezdődött informális EU-csúcstalálkozót.
A brüsszeli bizottság júliusban indította meg a jogsértési eljárást, megfelelő válasz hiányában pedig augusztus közepén úgynevezett indokolással ellátott véleményt küldött Varsónak, ezzel aktiválva a folyamat második szakaszát. A lengyel hatóságoknak egy hónapot adtak a szükséges intézkedések meghozatalára, különben - figyelmeztettek már akkor - a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság előtt folytatódhat az ügy.
Kapcsolódó
A sokak által aggályosnak tartott lengyel igazságügyi reform keretében 65 évre csökkentik a legfelsőbb bíróság mostani tagjaira vonatkozó nyugdíjkorhatárt. Ezt a testület több mint 80 jelenlegi tagja közül 27-en már elérték. Közülük 16-an azonban - vagy az új törvényre vagy egyenesen a lengyel alkotmányra hivatkozva - maradási szándékukat jelezték. A 16 bíró közül 5 esetben Andrzej Duda elnök - az országos igazságszolgáltatási tanács véleményére is hivatkozva - meg is hosszabbította a szolgálati időt.
Az Európai Bizottság a jogállamiság rendszerszintű megsértésének súlyos kockázata miatt tavaly megindította Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, képletesen atomfegyverként is emlegetett eljárást.
Az utóbbi években sok bírálat érte a lengyel kormányt, elsősorban amiért sokak szerint csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Képünk forrása: AFP Photo/Janek SKARZYNSKI
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói