Ahogy arról az Economx is beszámolt, Donald Trump újságíróknak a Fehér Házban bejelentette: az Egyesült Államok kedden hatályba lépteti a Kanadára, Mexikóra és Kínára kivetett különvámokat, áprilistól pedig életbe lép a viszonossági vámrendszer.
Az amerikai elnök kijelentésére azonnal meg is születtek a reakciók:
Kapcsolódó
- a kanadai kormányfő kijelentette, hogy azonnal megtorló vámokkal válaszol;
- Kína pedig plusz vámot vet ki az amerikai mezőgazdasági termékekre.
Justin Trudeau azt mondta, hogy nem hagyja válasz nélkül ezt a tisztességtelen amerikai döntést és 25 százalékos vámot vet ki 155 milliárd kanadai dollár értékű amerikai árura.
A kanadai miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az ellenvámot két ütemben vetik ki: március 4-én 30 milliárd dollár értékű árura, 21 nappal később pedig további 125 milliárd dollárnyi termékre vezetik be.
Hozzátette, hogy a kanadai vámok mindaddig érvényben maradnak, amíg az Egyesült Államok fel nem oldja a sajátját.
Az amerikai kormány korábban bejelentette, hogy március 4-étől 25 százalékos vámot vet ki gyakorlatilag az összes Kanadából és Mexikóból származó importra. A 25 százalékos kulcs nem érinti a kanadai energiatermékeket, amelyekre 10 százalékos vám vonatkozik.
A Kínából származó áruk vámját 10 százalékról 20 százalékra emelte március 4-től az Egyesült Államok.
Válaszlépésként a kínai kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy
Kína március 10-től további 10-15 százalékos vámot vet ki az amerikai mezőgazdasági termékekre.
- Ezen belül az Egyesült Államokból származó csirkére,
- búzára,
- kukoricára
- és gyapotra további 15 százalékos vám vonatkozik.
Pótlólagos 10 százalékos vámot vetnek ki továbbá
- a cirokra,
- szójababra,
- sertéshúsra,
- marhahúsra,
- gyümölcsökre,
- zöldségekre
- és tejtermékekre.
Kína ezen kívül 15 amerikai vállalatot is felvett az exportellenőrzési listájára - közölte a kereskedelmi minisztérium.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben