A bejelentés szerint szerteágazó lépésekről határozott az Európai Központi Bank (ECB). Némileg meglepve a piacokat, a kamatszinteken emellett nem változtattak.
Március elején az ECB közleményt adott ki, miszerint szorosan nyomon követik a koronavírussal kapcsolatos fejleményeket. Akkor konkrétumok nélkül annyit közöltek, hogy a jegybank kész lépni, amennyiben a felmerülő kockázatok ezt indokolják. A napokban az ECB egyik dolgozójánál is megállapították a koronavírust.
Kapcsolódó
A mostani Christine Lagarde eddigi rövid elnökségének legnagyobb próbatétele a piacok szerint. Azon túl, hogy a koronavírus-járványnak egyre látványosabbak a gazdasági hatásai, az ECB-nak most már a kamatdöntés napján is tartó pénzpiaci összeomlás hatásival is foglalkoznia kell.
Carsten Brzeski, az ING szakértője szerint az ECB leghatékonyabb eszköze, amiből a piacok értenek, a mennyiségi lazítás, a fokozott eszközvásárlás, aminek hatása valamennyire értelmezhető.
Összességében az ING közgazdásza szerint az ECB "rendkívül kényelmetlen helyzetben" van a héten, mivel már egy ideje nyilvánvaló volt, hogy kevés lehetősége van hatást gyakorolni, erre jött rá a mostani válság.
Lagarde hamarosan sajtótájékoztatón ismerteti a döntés részleteit, és próbál a piacok számára megnyugtató válaszokat adni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető