Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot és egyes oroszországi importtételek miatt büntetővámot vet ki az Indiából importált árukra augusztus 1-jétől – jelentette be Donald Trump elnök szerdán.
Az amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán közölte döntését, amelyet részben azzal indokolt, hogy India a magas vámokkal és nem vámjellegű kereskedelmi akadályokkal gátolja a két ország kereskedelmét.
Miközben India a barátunk, az elmúlt években viszonylag kevés üzletet bonyolítottunk vele, mert túlságosan magasak a vámjai, a világon a legmagasabbak közé tartoznak
– fogalmazott Trump.
Az elnök emlékeztetett, hogy India katonai eszközeinek túlnyomó részét „mindig” Oroszországtól vásárolta, ahogy az orosz energia legnagyobb felvásárlói közé is tartozik, „olyan időkben, amikor mindenki azt akarja, hogy Oroszország megállítsa a gyilkolást Ukrajnában”. Leszögezte,
az Indiát augusztustól terhelő 25 százalékos vámtételen felül – egy nem közölt mértékű – „büntetést” is alkalmazni kezd az Egyesült Államok.
Egy másik bejegyzésben az elnök hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak jelentős külkereskedelmi hiánya származik az Indiával folytatott üzleti kapcsolatból.
Trump szerdán egy további közleményében világossá tette, hogy a korábban közölt augusztus 1-jei határidő nem változik, amivel megerősítette, hogy azon országokkal szemben, melyekkel nem sikerült kereskedelmi megállapodást kötni, életbe lép az amerikai adminisztráció által korábban megállapított vámtétel.
Howard Lutnick kereskedelmi miniszter ugyanakkor hétfőn azt hangoztatta, hogy az amerikai hatóságok augusztus első napjától alkalmazni kezdik a vámokat, de ez nem zárja ki a további kereskedelmi tárgyalásokat a megállapodásról azon kereskedelmi partnerekkel, melyekkel nem jött létre egyezség.
Az Egyesült Államok a hétvégén az Európai Unióval megkötött kereskedelmi szerződés mellett az elmúlt egy hétben Japánnal, Indonéziával és a Fülöp-szigetekkel állapodott meg. Kínával tartanak még az egyeztetések.
Donald Trump a szerdán megjelent, 3 százalékos bővülésről szóló második negyedéves gazdasági növekedési adattal kapcsolatban azt írta, jóval kedvezőbb a vártnál, majd ismét az irányadó kamat csökkentését sürgette, felszólítását a Federal Reserve (Fed) elnökének címezve.