Az amerikai Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szeptember 19-20-i kamatdöntő ülésén a piaci várakozásoknak megfelelőn nem változtatott az irányadó kamatsáv június óta érvényes, 1,00-1,25 százalékos szintjén és bejelentette, hogy októberben kezdi el a gazdaságösztönző céllal végzett mennyiségi monetáris lazító intézkedései során felhalmozott csaknem 4400 milliárd dollár értékű kötvényállomány leépítését.
A szeptember 19-20-i tanácskozás után kiadott közlemény szerint a 12 havi infláció rövid távon valamivel 2 százalék alatt marad, de középtávon a Fed 2 százalékos célszáma körül stabilizálódik. A testület tehát továbbra is arra számít, hogy a monetáris politika fokozatos kiigazítása mellett a gazdaság mérsékelt ütemben növekszik, és a munkaerő-piaci feltételek kissé tovább erősödnek.
A jegyzőkönyv tanúsága szerint azonban a Fed döntéshozói közül sokan aggodalmuknak adtak hangot a hurrikánok gazdasági növekedést hátráltató hatása miatt, bár meggyőződésük szerint az csak átmeneti lesz, és gyorsan helyreáll a növekedés üteme. A harmadik negyedévi gazdasági növekedésre még hátrányos hatással lesz a hurrikánok pusztítása - szögezi le a dokumentum, a negyedik negyedévben már helyreáll a rend.
Kapcsolódó
Az infláció alakulásával kapcsolatban a jegyzőkönyv alapján a döntéshozók közül többen nincsenek meggyőződve a gyenge inflációs nyomás átmeneti jellegéről. Kifejtették: több meggyőző bizonyítékát szeretnék látni az áremelkedés tartós voltának, mielőtt áldásukat adnák egy újabb kamatemeléshez az idén
A jegyzőkönyv a döntéshozók fenntartásait nyugtázva rögzítette, hogy az inflációs folyamatok szoros figyelemmel kísérése mellett "kellő óvatossággal kell eljárni a monetáris lazító intézkedések fokozatos leépítése során".
A jegyzőkönyv szerint a testület tagjai komoly figyelmet szenteltek annak a problémának is, hogy az alacsony munkanélküliségi ráta alig fejt ki hatást a bérek emelkedésére vagy az inflációra. A munkanélküliségi ráta szeptemberben 4,2 százalékra, 2001 óta a legalacsonyabbra csökkent az Egyesült Államokban, miközben az egy munkaórára vetített átlagos jövedelem 2,9 százalékkal emelkedett éves bázison.
A szeptemberi kamatdöntő ülést követően kiadott közleményben csak a jövő évre vonatkozóan változtatta inflációs előrejelzését a Fed 0,1 százalékponttal felfelé. Az idén változatlanul 1,6 százalékos lehet a pénzromlás üteme, jövőre 1,9 százalék, a következő két évben, illetve hosszú távon pedig 2,0 százalékra gyorsulhat.
A Fed szeptemberi kamatdöntő ülését követően kiadott tájékoztatóból, a kamatpálya alakulására vonatkozó becsléséből azt a következtetést lehetett levonni, hogy az idén még egy alkalommal, jövőre háromszor, 2019-ben viszont - az eddig várt három helyett - két alkalommal emelnék meg az irányadó dollárkamatot.
A szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szerint azonban a döntéshozók valamivel nagyobb aggodalommal figyelik az infláció alakulását, mint amire a kamatdöntő ülést követő közleményből következtetni lehetett, így a kamatemelések ütemezésében akár némi csúszás is bekövetkezhet.
A kamatemelést szorgalmazó és a nagyobb óvatosságra intő hangok nagyjából kiegyensúlyozottnak tűnnek a testületben, így a döntő szó Janet Yellen Fed-elnöké lehet, aki viszont a közelgő kamatemelésekre tett utalásokat egy beszédében a múlt hónapban.
Címlapkép: AFP/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is