Az amerikai elnök 92 helyet csúszott vissza a leggazdagabb amerikaiak listáján egy év alatt, és jelenleg a 248. A magazin a New York-i ingatlanpiacot sújtó nehézségeivel, költséges elnöki kampányával, illetve egy tetemes költségeket felemésztő keresettel magyarázta Donald Trump vagyonának csökkenését. (Így segítettek az oroszok Trumpnak.)
Az üzletemberből lett republikánus politikus holtversenyben áll a Snap közösségimédia- és technológiai cég 27 éves társalapítójával és elnök-vezérigazgatójával, Evan Spiegellel, aki a legfiatalabb a Forbes felsorolásában - olvasható a portálon.
A négyszázas összesítésben továbbra is Bill Gates az első. A Microsoft társalapítója 24. éve vezeti a listát, vagyonát 89 milliárd dollárra taksálja a Forbes.
A második Jeff Bezos a maga 81,5 milliárd dollárjával. Az Amazon alapítóját és elnök-vezérigazgatóját Warren Buffett befektetési guru és Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója követi 78, illetve 71 milliárd dolláros vagyonnal.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban