A Central Intelligence Agency (CIA) igazgatója, William J. Burns szerint gyakorlatias hozzáállásuk ellenére a jelenlegi kínai vezetés büszkesége sosem fogja elengedni Tajvant. Ugyan most az orosz-ukrán háború miatt kénytelenek újra mérlegelni a világpolitikai helyzetet, nem fognak visszariadni attól, hogy ha kell fegyverrel, de az "Egy Kína" elvét elfogadtassák - derül ki az Al Jazeera jelentéséből.

Nem lehet alábecsülni Hszi Csin-ping kínai elnök elhatározottságát azzal kapcsolatban, hogy rendelkezésére álljon egy olyan sereg, amivel napok alatt képes lehet bekebelezni az egész Tajvan szigetet - mondta Burns az Aspen Védelmi Fórumon, Coloradóban.

Hszi jól látja a szakértő szerint a stratégiai kudarcokat, amelyekbe Vlagyimir Putyin orosz elnök cinizmusában belefutott - alábecsülte a Nyugat összetartását, felülbecsülte a saját seregét és azt hitte, kellően felkészült az esetleges szankciókra. A sikertelen orosz hadjárat több szempontból is "nyugtalanítja" a kínaiakat, de a céljaiktól nem fogja eltántorítani őket, az ő mentalitásukban egyszerűen csak jobban fel kell készülni minden eshetőségre.

Latolgatott konfliktus

Burns azt is mondta, hogy az évek múlásával egyre nagyobb a kockázata egy esetleges kínai csapásnak, és még ha tolódik is a végrehajtás, azt gyanítja, hogy Putyin háborújából 

a kínai vezetés és a hadsereg azt a tanulságot vonja le, hogy elsöprő erejű seregeket kell felállítani, ha a jövőben ilyesmit terveznek (erőszakos beavatkozást Tajvan ellen - a szerk.).

Biden felhívja Hszit

Eközben mintegy négy hónapnyi szünet után az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden a napokban újra telefonon fog egyeztetni országa legnagyobb riválisával. Bár az USA többnyire stratégiai kétértelműségbe burkolózik Tajvan kérdésével kapcsolatban, Biden korábban azt mondta, erővel is hajlandóak megvédeni a szigetországot.

A két szuperhatalom egyesek szerint már most gazdasági hidegháborúra is készül, amibe Donald Trump volt elnök után Biden is keményen próbál beleállni. Ugyan a jelenlegi adminisztráció egy ideje gondolkozik azon, hogy csökkentse a kínai termékekre kivetett vámokat, ennek oka sokkal inkább az USA számára rekord magas 9 százalékos infláció kordában tartásának szól.

Elnyomással a békéért

A fórumon Burns interjúja előtt Kína amerikai nagykövete, Csin Gang is beszélt és elmondta, hogy Peking továbbra is a "békés újraegyesítést" részesíti előnyben. Ezt szerinte megnehezíti az, hogy az Egyesült Államok támogatja a tajvani "függetlenségi" erőket.

Kína egyre merészebből közelít a kérdéshez, beleértve a rendszeres behatolásokat Tajvan légterébe 2016 óta, amikor először választották elnökké Caj Jing-vent, aki nem riad vissza a sziget különállásának hangoztatásától.

Bár Csin szerint Kína és az USA egyetért abban, hogy kerüljék a háborút, Washington "kiüresítette és elhomályosította" azt, ahogy viszonyulnak Peking "Egy Kína" felfogásához. Csin elmondta, hogy ez nem fog működni, és csakis

a Tajvan függetlenségének korlátozására és ellenzésére irányuló összefogással lehet újraegyesítés.

Az NBC munkatársa által készített teljes Burns interjút, itt tekintheti meg: