A magyar kormány legutóbbi intézkedéscsomagjában az egyik csapásirány a járvány elleni harcban a készpénzhasználat visszaszorítása. A Bank of England (BoE) arra is kíváncsi volt, mennyire veszélyes a bankjegyek érintése, ezért tudományos kutatókat bízott meg azzal, hogy kiderítsék, milyen kockázatot jelent a koronavírus-fertőzés szempontjából a készpénzhasználat - derül ki a Guardian cikkéből.
Annak ellenére a végére akartak járni ennek a kérdésnek, hogy már a járvány első hullámában is azt tapasztalták, hogy jelentősen csökken a készpénzhasználat Nagy-Britanniában. A vásárlók részben azért mellőzték a hagyományos fizetési módot, mert attól tartottak, hogy elkaphatják a fertőzést a bankjegyek közvetítésével. Az ezt követő lazítások idején folytatódott ez a tendencia, egyes boltok odáig mentek, hogy immáron nem fogadnak el készpénzt.
A BoE megbízásából végzet vizsgálat azt találta, hogy a készpénz közvetítésével sokkal kisebb eséllyel fertőződhet meg valaki, mint a boltokban a levegővétellel vagy a bevásárlókosarak, illetve ajtókilincsek érintésével. A kutatásban jókora adag vírussal fertőztek meg átlagos 10 fontos bankjegyeket. Annyi kórokozót szórtak rá, mintha valaki letüsszentette volna a bankjegeket.
Ezt követően türelmesen várták, hogy mennyi idő alatt pusztulnak el a vírusok, állandóan ismételt ellenőrzésekkel követve a folyamatot. Azt találták, hogy fertőzöttség egy órán át marad stabil, ezt követően rohamosan csökkenni kezdett és 24 óra után már csak a kórokozók egy százaléka mutatott aktivitást.
A BoE szerint tehát kicsi az esélye a készpénz útján terjedő fertőzésnek, de ettől még nem árt az óvatosság, hiszen a bankkártyás fizetés esetén gyakorlatilag nulla.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin