Boris Johnson brit miniszterelnök előrehozott választásokat akar kiíratni az Egyesült Királyságban, ha a parlamenti ellenzék és a kormánypárt Európa-párti képviselői elfogadják azt a törvényjavaslatot, amely kötelezné a kormányt a brexit elhalasztására október 31-éről január 31-ére. Erre három lehetősége van - derül ki a BBC összefoglalójából. Az első kettőhöz a parlament jóindulatára is szüksége lenne, a harmadik vezéráldozattal járna.
Az első lehetőség, hogy megszerzi a törvényhozás kétharmadának támogatását a szavazás kiírásához. Ezzel az a bibi, hogy az ellenzék legnagyobb politikai ereje, a Munkáspárt több mint egyharmadnyi képviselővel rendelkezik, és előbb a brexit elhalasztását akarja október 31-éről, csak utána választásokat.
Azt ugyanis nem írhatja elő a parlament a miniszterelnöknek, mikorra írja ki a szavazást. Ezért Johnson megtehetné, hogy egy a brexit utáni időpontot válasszon november elején, kész helyzet elé állítva a szavazókat, akik így már nem nyilváníthatnának véleményt arról, hogy a puha, vagy a kemény brexitet akaró, vagy a brexitet elvető politikai erőket támogatják-e inkább.
Úgy jönne, hogy megy
A második lehetőség, hogy a kormány új törvényt nyújt be az előrehozott választásról, amelynek elfogadásához elég lenne az egyszerű többség. Ezzel az a gond, hogy hetekig tárgyalnának róla a képviselők az alsó- és a felsőházban, és módosító indítványokkal egészíthetnék ki, amelyekkel egyebek mellett - az ellenzék és az Európa-párti toryk erről szóló önálló törvényéhez hasonlóan - kötelezhetnék a kormányt, hogy halassza el a brexitet október végéről.
Végül a harmadik lehetőség az, amely nem függ a parlamenttől: Johnson bizalmatlansági indítványt nyújthat be saját kormánya ellen, azaz gyakorlatilag felajánlhatná a lemondását abban bízva, hogy képviselőtársai nem tudnak új kormány választani (amely aztán kérhetné az EU-t a brexit elnapolására, és kiírathatna egy előrehozott választást az így nyert hónapokra időzítve). Ebben az esetben 14 napja lenne a törvényhozásnak arra, hogy a jelenlegi kormányt mégis megerősítse vagy egy újat válasszon egy új miniszterelnökkel.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük