Lengyel kormányhivatalok, közintézmények, önkormányzatok és kereskedelmi központok százai kaptak ma délelőtt fenyegetést e-mailben vagy telefonon, hogy bombát helyeztek el épületükben. Egyelőre sehol sem találtak robbanószerkezetet, de egyedül Varsóban mintegy ötven épületet kellett átvizsgálni, köztük a vámhivatalt és a tőzsdét, amelynek épületét a kutatás idejére kiürítették, de a börze ez alatt is zavartalanul folytatta működését.

Múlt csütörtökön egyébként magukat az Iszlám Állam nevében működőnak aposztrofáló hackerek több órán át megbénították a tőzsde internetes szolgáltatásait. Ma Wroclawban többek között a megyei bíróság, Czestochowában a kincstárügyi hivatal, Gdanskban a bíróság és az ügyészség épületéből evakuálták a dolgozókat és az ügyfeleket.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a milliós károkat okozó tréfa végrehajtói után és máris bejelentések százait kapta - az országos rendőri akció és a megkárosított intézmények költségeit a tettesekkel fogják megfizettetni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!