A dél-koreai betegségmegelőző központ szerint a 73 éves nő február 22-én gyógyultan hagyta el a karantént, és csütörtökön jelentkeztek nála újra a betegség tünetei - írja az MTI híre nyomán az Index.hu.
Kínán kívül ilyen újrafertőzéses esetből eddig csak egyet regisztráltak, Japánban, ahol egy oszakai idegenvezető volt a kétszeres áldozat.
Ha valaki másodszor is meg tudja kapni a vírust rövid időn belül, az arra utal, hogy a szervezetben nem alakul ki természetes immunitás a vírusra a fertőzés után, ahogy például az influenza egyes törzseire (amivel persze az influenzavírus rengeteg variációja miatt nem vagyunk nagyon kisegítve). Ez nagyban megnehezíti a járvány kezelését, illetve a védőoltás kifejlesztését is. Ahhoz azonban még kevés ilyen eset történt, hogy ezt biztonságosan ki lehessen jelenteni.
Az is elképzelhető, hogy a betegség egyes esetekben két fázisban zajlik le, az első fázis végén a tünetek megszűnnek, úgy tűnik, mintha meggyógyult volna a beteg, mielőtt a második, súlyosabb fázisba zuhan.
Ez történt Kínában
Ismét emelkedett a bizonyítottan koronavírustól fertőzöttek napi száma Kínában pénteken: míg csütörtökön 318 új esetet jelentettek, addig pénteken 427-et - adta hírül a kínai egészségügyi hatóság.
Csütörtökön még javulni tűnt a helyzet, mivel szerdához képest több mint százzal csökkent az újabb, bizonyítottan a koronavírustól fertőzöttek száma, ám pénteken - szintén - bő százzal nőtt. Ezzel a megerősített esetek száma 79 ezer 251-re emelkedett.
Koronavírus
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál