Medvegyev szerint a legfontosabb, amit ehhez az új ukrán vezetésnek kívánni lehet, az a józanság, valamint annak a megértése, hogy "a két nép közötti kapcsolat mély értékének fölötte kell állnia a politikai konjunktúrának". Az orosz kormányfő nem mulasztotta el kiemelni, hogy nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy Volodimir Zelenszkij megválasztott elnök a választási kampány után sem hagy fel "a lakosság különböző csoportjait célzó ideológiai formulák" hangoztatásával.
"Ugyanakkor van esély az országunkkal folytatott együttműködés javítására. Mire van ehhez szükség? Becsületességre. És még pragmatikus és felelősségteljes hozzáállásra" - fogalmazott a miniszterelnök. "Olyan hozzáállásra, amely figyelembe veszi az Ukrajnában kialakult politikai realitást, beleértve elsősorban az ország keleti részén kialakult helyzetet" - foglalta össze, hogy szerinte mire van szükség.
Dmitrij Kiszeljov, a "Kreml fő propagandistájaként" emlegetett médiaszemélyiség vasárnap esti magazinműsorában a Rosszija 1 tévécsatornán "dicstelennek" minősítette Porosenko vereségét, rámutatva, hogy az eddigi elnök kormányzása alatt Ukrajna gazdasági, környezetvédelmi, demográfiai és kulturális viszonylatban egyaránt hanyatlott. Úgy vélte, hogy Porosenko idején "elnöki normává vált az agresszív önámítás" - mondta Kiszeljov.
"Zelenszkijnek meg kell értenie az ukrán társadalom kérését, hogy le kell állítani az Oroszország elleni harcot. Ha megérti, hogy ezt követeli a társadalom, készek leszünk támogatni a pozitív impulzust" - nyilatkozott Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke, aki szerint Moszkvának nincs alapja elutasítani a választások eredményét.
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus - aki tavaly Oroszországban nem indulhatott az elnökválasztáson - a Twitteren gratulált Ukrajnának és az ukránoknak a tisztességesen megtartott választásért, ami, mint megjegyezte, ritkaságszámba megy a volt Szovjetunió területén.
Viktor Janukovics 2014-ben - Moszkva szerint puccsal - megbuktatott ukrán elnök a Facebookon gratulált Zelenszkijnek a megválasztásához. A volt államfő szerint az ukrán társadalom szétszakadásáért és a Donyec-medencei "testvérgyilkos háborúért" a hivatalban lévő elnököt, Petro Porosenkót és társait terheli a felelősség, akinek ügyében reményei szerint a történelem a választókénál is keményebb ítéletet fog hirdetni.
Janukovics közölte, hogy Zelenszkij fő feladatát a béke megteremtésében, valamint az ukránok egyesítésében és összebékítésében látja. Azt tanácsolta a megválasztott elnöknek, hogy ne okozzon csalódást a választóknak, akik bizalmat szavaztak neki, és abban bíznak, hogy visszahozza nekik a felvirágzást.
Zelenszkij győzelmét több orosz előadóművész üdvözölte, egyúttal sürgetve az új vezetéstől az ukrajnai fellépésükre vonatkozó tilalom visszavonását.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin