A képviselők állásfoglalásukban elítélték, hogy egyes uniós politikusok sértő megjegyzéséket tesznek újságírókra, és egyebek mellett hangsúlyozták, hogy minden tagállamnak segítenie kell a médiában dolgozók védelmét és szabad véleménygyakorlását.
Ismételten elítélték Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kusnirova meggyilkolását és azt javasolták, hogy az uniós parlament újságíró-gyakornoki programját nevezzék el a szlovák újságíróról.
Kapcsolódó
Az állásfoglalás szerint aggodalomra ad okot a szervezett bűnözés esetleges megjelenése a szlovák gazdaságban és politikában, valamint felhívták a figyelmet olyan ügyekre, mint az ügyészek politikai kinevezése, vagy az ellenük felhozott korrupciós vádak, amelyek mind a kivizsgálás nélkül maradtak. Emellett felszólították Szlovákiát a bűnüldözés pártatlanságának biztosítására is.
A képviselők az Europol bevonásával zajló független és alapos vizsgálat megindítását sürgették a kettős gyilkosság ügyében és arra kérték a szlovák hatóságokat, hogy segítsék az eljárást az elkövetők felelősségre vonása érdekében. Az uniós pénzekkel kapcsolatos állítólagos visszaélések, valamint a szervezett bűnözés és szlovák politikusok lehetséges kapcsolata kapcsán, amelyet Ján Kuciak tárt fel a cikkeiben vizsgálatot sürgetnek. Javasolnak egy az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) bevonásával végzett vizsgálatot, valamint felszólították az Európai Bizottságot, hogy tegye újra közzé az éves antikorrupciós jelentéseit.
A fotó forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen