A nagy kereskedelmi láncok dolgozói a hét elején Lengyelországban úgynevezett olasz sztrájkkal fejezik ki nemtetszésüket a nehéz munkakörülmények miatt - írta a gazeta.pl. Ez azt jelenti, hogy a munkahelyi előírásokat, köztük a higiéniára és biztonságra vonatkozó szabályokat pontról pontra betartják.
Ezzel jelentősen lassították/lassítják a munkafolyamatokat a duplán hosszú hétvégén, hiszen Lengyelországban május 3., az alkotmány napja május 1-jénez hasonlóan munkaszüneti nap. A banki, kereskedelmi és biztosítási dolgozók Szolidaritás szakszervezetének országos vezetője szerint a sztrájk oka az, hogy a dolgozókkal szemben túlzott elvárásokat támasztanak.
A szükségesnél alacsonyabb létszámok miatt egy ember időnként három helyett is dolgozik. A sztrájk részvevői különleges matricát ragasztotta ruhájukra és szórólapokat osztogattak a vásárlóknak, amelyeken elmagyarázták akciójuk okait.
A Szolidaritás szerint a protestálásban több tízezer alkalmazott vesz részt, akik többek között az Auchan, a Tesco, a Decathlon, a Dino hálózatokban dolgoznak. Részt vesznek az akcióban a wroclawi Amazon disztribúciós hálózat, a Makro Cash and Carry munkatársai is. Még a portugál tulajdonú Biedronka munkatársai is részt vesznek, pedig ott a tulajdonos minden pénztárosnak évi nettó 1350 zlotys (100 ezer forint) prémiumot fizet.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető