Szerbiában sok helyen drasztikusan emelték a műszaki vizsga árát - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Egyes helyeken 5000-6000 dinár (14-16,5 ezer forint) közötti összeget is elkérnek a műszaki vizsgáért, bár vannak olyan cégek is, amelyeknél nem változott az ár.
A drágulás azután következett be, hogy a Szerb Nemzeti Bank november 1-jén bejelentette, sokkal szigorúbban ellenőrzik majd a biztosítótársaságokat, és az általuk kifizetett - törvényellenesen - magas jutalékot, amelyet azok az ügynökök kaptak, akik a műszaki vizsga során az adott biztosítótársaság biztosítási kötvényeit értékesítették.
Emiatt sok cég, amely az autók műszaki vizsgáját végzi, igen jelentős pénztől esik el, mivel a jutalék sok esetben ötszöröse vagy hatszorosa volt a törvény által előírt öt százaléknak. Ezt úgy oldották meg, hogy különféle marketingszerződéseket kötött a biztosítótársaság és a műszaki vizsgát végző cég.
A belgrádi belügyminisztérium ugyan azt javasolta, hogy a kormány 2000 és 4000 dinár között maximálja a vizsgadíjakat, ám erről még nem született döntés.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak