A nemzetközi szövetség (ITF) - ahogy honlapján jelezte - március elsejével függesztette fel az oroszok, valamint az ukrajnai háborúban őket segítő fehéroroszok nemzetközi szereplését, és most döntött, kik pótolhatják az oroszokat.
A női Billie Jean King Kupát (korábbi nevén Fed Kupát) az oroszok nyerték tavaly, és így automatikus résztvevői lettek volna az idei sorozat 12-es döntőjének. Helyükre Ausztrália - mint a 2021-es elődöntő legmagasabban jegyzett vesztese - került az idei, novemberi fináléba. Ugyanakkor a szlovák együttes, amely selejtezőt vívott volna az ausztrálokkal áprilisban, szintén továbbjutott.
A fehéroroszok a belgákkal selejteztek volna áprilisban, de így a belgák szintén bekerültek a 12-es finálé mezőnyébe.
A legjobb férfi válogatottakat felvonultató Davis Kupában az oroszok szintén címvédőként léptek volna pályára, és jutottak be alanyi jogon az idei 16-os döntőbe. Az ITF ebben a sorozatban is a legmagasabban jegyzett elődöntős vesztest, azaz Szerbiát juttatta tovább a fináléba, amelyet első körben (a nyolcaddöntővel) szeptember 14. és 18., majd november 23. és 27. között (negyeddöntővel, elődöntővel és döntővel) rendeznek. Szerbia játék nélküli továbblépésével lesz még egy csapat, amely döntőbe kerül, erről később határoznak, akárcsak a helyszínekről.
A fehéroroszok kizárásával Mexikó jutott tovább a világcsoport I-be, amelynek szeptemberben lesznek a küzdelmei - írja az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit