A gyerekek kívánságai és a szülők elképzelései többnyire nem egyeznek az előbbiek karácsonyi ajándékával kapcsolatban - derült ki a Szlovák Takarékpénztár legfrissebb felméréséből, amelyet a pozsonyi Új Szó idéz.
Az általános iskolák alsó tagozatosai közül legtöbben a mobiltelefont szeretnének, míg a felső tagozatosok inkább márkás ruhákra és sportcipőkre vágynak. A középiskolások körében már egyértelműen a készpénz dominál. Kozmetikai cikkekre, társasjátékra vagy könyvre a gyerekek alig tizede vágyik.
Eközben a szülőknek tizede tervezi készpénzzel meglepni a gyermekét, rábízva, hogy mit vesz magának. Nagyjából hasonló az aránya azoknak is, akik mobiltelefont szánnak gyerekeiknek a karácsonyfa alá. Csaknem a harmaduk a ruházatra, az ötödük valami praktikus ajándékra esküszik.
A felmérésből az is kiderül, hogy a felnőttek 42 százaléka idén több mint 250 eurót (80 ezer forint), 36 százaléka pedig 100 és 250 euró közötti összeget szán az ajándékvásárlásra.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre