A tojás ára továbbra is rendkívül magas Lengyelországban, és a fogyasztók bosszúságára nem várható csökkenés 2017 vége után sem - idézte a Business Insider lengyel kiadása a BNP Paribas szakértőjét, Magdalena Kowalskát. És a tojás csak egyike azon áruknak, amelyek karácsonyig drágulni fognak.
A tojás már november végén is 45 százalékkal drágább volt, mint egy évvel korábban, aminek oka főleg a világpiaci importszükségletek növekedése. A keresletet a hiány gerjeszti: az év során az unió számos országában felfedezték a fipronillel fertőzött termékeket, majd ehhez még hozzájárultak az Olaszországban talált szalmonellás és madárinfluenzás esetek is. Az olaszok a franciák után a legnagyobb tojástermelők voltak az unióban.
Kapcsolódó
A szakértő szerint a drágulás üteme ugyan Lengyelországban csökkenhet, de olcsóbb nem lesz a termék, mivel az ország Európa egyik legnagyobb tojás exportőre lett. A lengyel termelők a németeknek 45 százalékkal, a hollandoknak több mint 70 százalékkal több tojást adtak el, és többet exportáltak Magyarországra és Franciaországba is. Ez a folyamat 2018 első negyedében is folytatódhat.
Az elmúlt időszakban nem csupán a tojás drágult, hanem a vaj és a tej is. Szakértők szerint hosszú távon sem lehet várni a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek árának esését, sőt a következő 10 év alatt az élelmiszerek ára 100 százalékkal emelkedhet. A háttérben a globális élelmiszerválság lesz, amire nem lehet felkészülni.
A nyitókép forrása: Pixabay.com
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?