A szlovákiai magyar nyelvű napilap cikkében leginkább azokra az utalásokra hivatkozik, amelyeket Bugár Béla - a hárompárti szlovák kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Híd vegyes pártnak az elnöke - a portálnak adott interjúban tett. A politikus szerint "lesz egyfajta érdeklődés" a civil szervezetek finanszírozása iránt, s ez a kérdés már fél éve téma a koalíción belül.
Háttérinformációk szerint a szlovák kormánykoalíción belül már régebben igény mutatkozik arra, hogy átláthatóbbá tegyék a civil szervezetek finanszírozását, de konkrétumok eddig nem kerültek nyilvánosságra. A Szlovákiában működő civil szervezetek között jó néhány olyan - főként külföldi hátterű - van, amelyek már hosszú évek óta erőteljes véleményformáló és érdekérvényesítő tevékenységet folytatnak Szlovákiában és nagy teret kapnak a nagyrészt külföldi tulajdonban lévő szlovákiai sajtóban - írta az MTI.
Az új szlovák kormány kulturális minisztere - a belpolitikai válság idején a kormányból önként távozó Marek Madaricot felváltó - Lubica Lassáková a napokban azt a véleményt fogalmazta meg, hogy "a civil szektor nagyon gazdag azokhoz a forrásokhoz képest, amiket feltüntet." Lassáková később bocsánatot kért a kijelentéséért.
Forrás: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban