Trump a Fox News amerikai hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, lehet, hogy a közeljövőben tárgyalni fog orosz hivatali partnerével. Később újságíróknak megerősítette: lehet, hogy a találkozót meg a nyár folyamán tető alá hozzák.
Peszkov a nyári találkozó lehetőségével kapcsolatban azt mondta, hogy "nem zárjuk ki" - írta az MTI.
Az Interfax hírügynökség a szóvivőre hivatkozva azt írta, hogy a találkozó időpontjáról még nem született megállapodás.
Putyin és Trump március 20-én, két nappal az orosz elnök újraválasztása után telefonon beszélt egymással. Az eszmecsere nyomán, amelyen az amerikai államfő felvetette a találkozó lehetőségét, a két külügyminisztérium utasítást kapott a személyes találkozó előkészítésére.
A két vezető eddig csak a G20-csoport tavaly júliusi hamburgi és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezet novemberi danangi csúcstalálkozója alkalmából tárgyalt személyesen egymással.
Peszkov szerdán, még mielőtt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a moszkvai kongresszusa eldöntötte, hogy a 2026-os világbajnokságnak az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó adhat majd otthont, arra a kérdésre válaszolva, hogy Putyin meghívná-e az észak-amerikai országok vezetőit, ha azok nyernék el a rendezés jogát, kijelentette: "Észak-Amerikának nem is kell ehhez nyernie. Vlagyimir Putyin elnök kijelentette, hogy örömmel fogad minden vendéget itt nálunk, Moszkvában, ami természetesen a legmagasabb szintű egyesült államokbeli vendégekre is vonatkozik." (Putyin meghívta Trumpot a vébére.)
Arra vonatkozóan, hogy vajon hivatalos szinten komoly formában is felmerült-e Trump vb-látogatása, nem hangzott el tájékoztatás - írta az MTI.
A kép forrása: AFP Photo/Vietnam News Agency/STR.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is