A tekintélyes Oxford Economics friss globális befektetői felmérésében 103 nagyvállalat várakozásait vizsgálta.
A FELMÉRÉSBE BEVONT CÉGEK EGYÜTT HATMILLIÓ ALKALMAZOTTAT FOGLALKOZTATNAK,
összesített éves forgalmuk hozzávetőleg kétezer milliárd dollár.
A vizsgálat szerint az előző felmérésben kimutatott 60 százalékról 30 százalékra csökkent azoknak az üzleti vállalkozásoknak az aránya, amelyek szerint a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet és Izrael háborúja a világgazdaságot terhelő legnagyobb kockázat.
Jelentősen, 40 százalékhoz közeli szintről 30 százalék alá süllyedt azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek Kína és Tajvan szembenállásában látják a legfőbb kockázatot.
Kisebb mértékben,
AZ EDDIGI 40 SZÁZALÉKRÓL HOZZÁVETŐLEG 45 SZÁZALÉKRA EMELKEDETT A GLOBÁLIS ÜZLETI SZEKTOR SZEREPLŐI KÖRÉBEN AZOKNAK AZ ARÁNYA, AMELYEK SZERINT OROSZORSZÁG ÉS A NATO VISZONYA JELENTI A LEGNAGYOBB RÖVID TÁVÚ KOCKÁZATOT.
Az Oxford Economics felmérése kimutatta ugyanakkor azt is, hogy a felmérésbe bevont üzleti vállalkozások 44 százaléka ítéli meg az eddigieknél derűlátóbban a következő két év világgazdasági kilátásait, és csak 24 százalékuk lett a korábbinál borúlátóbb.
A vizsgálatba bevont vállalatok 2024-re szóló globális növekedési prognózisainak középértéke jelenleg 2,3 százalék, vagyis jelentősen kedvezőbb, mint tavaly októberben, amikor a felmérés résztvevői mediánszinten számolva 1,9 százalékos világgazdasági növekedést valószínűsítettek az idei évre.
Más nagy londoni elemzőműhelyek is a korábbinál kedvezőbben ítélik meg a világgazdaság növekedési kilátásait.
A FITCH RATINGS NEMZETKÖZI HITELMINŐSÍTŐ FRISS GLOBÁLIS ELŐREJELZÉSÉBEN KÖZÖLTE: 2024 EGÉSZÉBEN A VILÁGGAZDASÁG 2,4 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉSÉVEL SZÁMOL.
Ez jelentős mértékben, 0,3 százalékponttal javított prognózis.
(MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)