A kancellár a legnagyobb bajor munkaadói érdekképviselet, a bajor gazdasági egyesület (VBW) müncheni rendezvényén elmondott beszédében kiemelte, hogy július elején megkötötték a politikai megállapodást az EU és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről, és halad előre az EU és Szingapúr, illetve az EU és a Mercosur (dél-amerikai közös piac) közötti szabadkereskedelmi megállapodás ügye is.
"Szerintem a transzatlanti egyezményt is napirenden kell tartani, és az, hogy a tárgyalások pillanatnyilag nem zajlanak, nem azt jelenti, hogy (az egyezmény) nem lenne nagyon hasznos mindannyiunknak" - idézi Angela Merkelt az MTI.
Hangsúlyozta, hogy a Donald Trump vezette "új washingtoni adminisztrációban nagyon is megvan a hajlandóság" a tárgyalások folytatására.
Kapcsolódó
A transzatlanti kereskedelmi kapcsolatok jelentőségét mutatja, hogy csak a bajor vállalkozások tavaly 20 milliárd euró értékben exportáltak az Egyesült Államokba, ami a tartomány exportjának több mint 10 százaléka. A szabadkereskedelmi egyezmények hasznosságára pedig jó példa a CETA, az EU és Kanada megállapodása, amely fogyasztóvédelmi és ökológiai előírásokat is tartalmaz - mondta Angela Merkel.
A német kancellár ismét hitet tett a kereskedelem szabadsága mellett. Hangoztatta: a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszerén és a piacok nyitottságán alapuló kereskedelmi kapcsolatokra van szükség, mert ez az a megoldás, amely mindenkinek hasznos.
Az euróövezet helyzetéről szólva kiemelte, hogy sikerült kilábalni a 2008-ban kiteljesedett világméretű pénzügyi válságot követő államadósság-válságból, így most már valamennyi tagország gazdasága növekedik, és létrejött több millió új állás. Azonban az Európai Központi Bank (EKB) pénzügypolitikája "még nem tart ott, ahová el szeretnénk jutni" - mondta a független intézmény tevékenységét igen ritkán kommentáló német kancellár az EKB továbbra is zajló kötvényvásárlási programjára és történelmi mélységben tartott alapkamatára utalva.
A brit uniós tagság megszüntetéséről (Brexit) szólva kiemelte, hogy az EU a kölcsönösség elve alapján viszonozza majd a brit ajánlatot a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok jogainak garantálásáról. Azonban a tárgyalások egyik első nagy kérdése lesz, hogy mely bíróság jogosult dönteni a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárokkal kapcsolatos vitás ügyekben. London nem akarja elismerni az Európai Unió Bíróságának joghatóságát, az EU viszont azt nem támogatja, hogy csak brit bíróságok dönthessenek - fejtette ki a kancellár.
Az viszont biztos, hogy a régóta az EU-ban élő briteket nem taszítják ki a közösségből - szögezte le a hallgatóság egyik tagja, egy 25 éve Németországban élő brit vállalkozó kérdésére. Hozzátette: az a legbiztosabb megoldás, ha német állampolgárságot kér, de attól semmiképpen nem kell tartania, hogy a Brexit után "rögtön visszaküldik Birminghambe".
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget