A japán tőzsde vezető indexe, a Nikkei-225 1,8 százalékkal, 15 727 pontra nőtt a mai kereskedésben. Ez a mutató legmagasabb értéke 2007 decembere, azaz a 2008-2009-es pénzügyi válság előtti boldog békeidők óta. Az index idén 50 százalékkal nőtt, miután a tavaly decemberben hatalomra került kormány a jegybankkal karöltve agresszív gazdaságösztönző politikába kezdett.

A beavatkozások eredményeként a jen 2013 eleje óta negyedével gyengült a dollárral szemben, ami erős támogatást nyújt a japán vállaltok exportjának. Eljött az ideje a kockázatvállalásnak, miután számos pozitív tényező, nem utolsósorban a 102 jen/dolláros árfolyam, a japán tőkepiac mellett szól - értékelte a helyzetet Suwa Kenzaburo, az Oksan Securities befektetési cég elemzője. A szakértő nem lenne meglepve, ha a Nikkei megugraná a 16 ezer pontos szintet is.

A GDP növekedése a harmadik negyedévben ugyan 0,5 százalékra csökkent az április-júniusi 0,9 százalékos tempóról, de az elemzők egyetértenek abban, hogy a japán gazdaság továbbra is bővülni fog. A kormány és jegybank folytatja a monetáris enyhítésből, költségvetési költekezésből és gazdasági reformokból összetevődő ösztönző politikáját.

A három pillérből az utóbbiról egyelőre nem sok konkrétumot tudni. A kormány annyit mindenesetre megtett, hogy bekapcsolódott a csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezet (TPP) létrehozásáról folyó tárgyalásokba. A TPP leépítené a vámkorlátokat a csendes-óceáni térség 12 országa között.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!