Szombaton érkezett meg Magyarországra a sarkvidéki eredetű légtömeg, ami hajnalban több helyen mínusz 1 és mínusz 6 fok közötti hőmérsékletet eredményezett. A FruitVeb szerint főleg az északi és északkeleti országrészben, ahol a hazai gyümölcstermő terület közel kétharmada található, számos termesztőkörzetben alakult ki mínusz 6 és mínusz 8 fok közötti lehűlés, ami már gyümölcsfajtól függetlenül drasztikus károkat okoz.
Azt írják, az előző két éjszaka miatt szinte minden gyümölcsfajnál jelentősek a károk, és a gyümölcstermesztő körzetek 90 százalékában valamilyen mértékű fagykárral kell számolni. Megjegyzik, hogy bár a termelők védekeztek, a szállított, sarkvidéki eredetű fagy ellen nem lehetséges a védekezés, vagy csak igen korlátozott hatékonysággal lehet mérsékelni a károkat még a legkorszerűbb fagyvédelmi módszerekkel is.
Az országos károk mértékét a közlemény szerint az is fokozza, hogy a fagyhatás nagyon hosszan, közel 12 órán keresztül tartott, melyből mintegy 6-8 órán át a kritikus zónában volt a hőmérséklet.
A korai csonthéjasok közül a kajszi és a mandula csaknem országszerte elvirágzott, az őszibarack, a cseresznye, a meggy és a szilva pedig most kezd vagy már virágzik. Ezekben a kultúrákban a hajnali fagy nagy károkat okozhatott, hiszen nagy területen volt hidegebb a károkozást jelentő mínusz 2 Celsius-fokos küszöbértéknél.
A FruitVeB hangsúlyozza, folyamatban van a károk felmérése, a hét elejére alakul ki kép a teljes helyzetről.
Az előrejelzés szerint még péntekig várhatók fagyok, de jellemzően már a mainál gyengébbek, a hét végére pedig emgszűnik a fagyveszély.