Az osztrák Vienna Insurance Group (VIG) érdekeltségébe kerülve önálló biztosítóként, de új, még nem eldöntött márkanévvel folytatná tevékenységét az Aegon Magyarország - írja a Népszava szombati számában a Portfolio információi alapján. A tranzakció lezárását a nyárra tervezik, amelyhez még szükségesek a hatósági jóváhagyások.
A VIG régi szándéka valósul meg az adásvétellel, hiszen meglévő biztosítójával, az Unionnal együtt piacvezető szereplővé válik Magyarországon - közölte az MTI szerint Lehel Gábor, a VIG Magyarországért felelős igazgatósági tagja. Az Aegon jelenleg a hatodik legnagyobb szereplője a hazai biztosítási piacnak.
Az engedélyezési folyamat lezárulta után egy jól ismert márkanevet kell majd újra cserélni. Az új név kiválasztásában számítunk a hozzánk újonnan csatlakozó magyar kollégákra - tette hozzá Lehel Gábor.
Tavaly november végén jelentette be az osztrák VIG és a holland Aegon-csoport, hogy utóbbi értékesíti magyarországi, romániai, török- és lengyelországi érdekeltségeit előbbi számára. A társaság saját alapkezelővel és nyugdíjpénztárral is rendelkezik, amely az Union portfóliójából eddig hiányzott.
"Reményeink szerint a harmadik negyedév elejére, vagyis nyár közepére megtörténik a tranzakció zárása. A tulajdonosváltást az érintett országokban a különböző felügyeleti és versenyhivatali szerveknek engedélyezniük kell. Magyarországon az MNB és a veszélyhelyzetre való tekintettel a Belügyminisztérium engedélyére is szükség van, jelenleg folyamatban vannak ezek a hatósági eljárások" - nyilatkozta Lehel Gábor a Portfóliónak.
A VIG Közép-Kelet Európa vezető biztosítási csoportja, a közép-kelet európai régióban van otthon és ez az a régió, ahol még tovább szeretné erősíteni pozícióját. Az Ausztriához történelmileg, érzelmileg közel álló magyar piacon is a top pozícióra törekedtünk - kommentálta a Portfolio értékelése szerint drága felvásárlást a VIG igazgatósági tagja.
"Terveink szerint több márkás stratégiával, két vállalattal megyünk tovább, de a back office-ban, a háttérfolyamatokban meg kell találni a szinergiákat. Az első lépés mindenképpen a 'köldökzsinór elvágása' lesz, hiszen a biztosító új anyacéget kap. Utána jöhetnek az új, építkező üzleti lépések és a szinergiák kiaknázása, mindamellett törekszünk arra, hogy a vállalatok jellegüket megtartsák" - tette hozzá a szakember.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető