Azok a kutatások, amelyek a mikroműanyagok élő szervezetre gyakorolt hatását vizsgálják, csak nemrég kezdődtek el, így egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit okoznak. Szerencsés esetben egyszerűen kiürülnek a szervezetből, ugyanakkor különböző - például festék - anyagok oldódhatnak ki belőlük - tette hozzá Óvári.
A világon évente körülbelül 10 millió tonna mikroműanyag kerülhet ki a természetbe, és a szám évről évre jelentősen nő.
A hazai folyóvizekben is nagy mennyiségben jelen vannak a nem lebomló, apró műanyagszemcsék.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Szlovákiában lövöldözés, Franciaországban késelés történt egy iskolában