Az MNV közleménye szerint kedden csaknem 80 társasági részesedést hirdettek meg, független szakértő piaci értékbecslése alapján meghatározott kikiáltási áron. A társaságok jellemzően nem látnak el közfeladatot, így állami tulajdonban tartásuk sem vagyonpolitikai, sem költséghatékonysági szempontból nem indokolt - idézi az MTI.
A 2015 szeptembere óta működtetett online aukciós felület segítségével nyílt meg a lehetőség az állami vagyonelemek elektronikus értékesítése előtt. Az indulás óta a költségvetésnek több mint 37 milliárd forint bevételt eredményezett a mintegy 1400 ingatlan értékesítése.
Kapcsolódó
A nemzeti vagyonkezelő kiemelte: a teljes körű transzparenciát biztosító aukciós rendszer lényege, hogy bárhonnan elérhető, így azon keresztül bárki licitálhat. Költséghatékony, gyors, rugalmas értékesítési folyamatokat tesz lehetővé, a potenciális vevők szélesebb köréhez eljutva pedig éles versenyhelyzetet teremt.
A rendszer maradéktalanul megfelel az állami vagyongazdálkodással szemben támasztott szigorú törvényi követelményeknek - áll az MNV közleményében.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő