A pirotechnikai cikkek évi mintegy kétmilliárdos forgalmának 30 százalékát a rendezvényszervezéshez kapcsolódó év közbeni, 70 százalékát pedig az év végi a lakossági vásárlások adják.
A tömegesemények év közbeni betiltása, főleg az augusztus 20-i ünnepségek elmaradása, a profi fellövő vállalkozásokat sújtotta - ezekből mintegy száz működik -, a szilveszteri időszakban viszont ennél jóval szélesebb kör aktivizálódik. Tavaly országszerte mintegy 700 értékesítési ponton (vagyis jellemzően konténerekben) árultak tűzijátékot.
A fő problémát a felhasználási időszak okozza. Idén december 31-én a harmadik kategóriába tartozó, tipikusan szilveszteri termékek csak este 6 és 8 óra között,. majd január elseje hajnali 5 és 6 óra között lehet majd felhasználni - azaz összesen három óra marad a közterületi durrogtatásra.
Optimista forgatókönyv szerint azokon a helyeken, amelyek egyáltalán kinyitnak, 20-25 százalékkal eshet a kereslet - mondta az egyik, pirotechnikai termékek értékesítésében piacvezető cég kereskedelmi igazgatója, Molnár István a napilapnak.
A szakember szerint amelyik pirotechnikai vállalkozásnak van tartaléka, illetve banki mozgástere, át tudja vészelni ezt az időszakot. Ám csődhelyzetekkel is számolni kell, pláne hogy a tűzijátékpiac lábra állása - mivel szorosan leköveti a rendezvényszervezési szegmens alakulását - évekig elhúzódhat.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak