A svájci székhelyű, magyar alapítású MET-csoportot 2019. március 19-én jegyezték be hivatalosan részvényesként. A Plandiste Szélparkot a két cég közös menedzsment-struktúrában irányítja, 50-50 százalékos tulajdonrésszel a NIS-MET Energowind nevű projektcégben.
A 102 megawattos szélerőmű Plandiste település mellett épül a Vajdaságban, és 85 ezer háztartás ellátásához elegendő villamosenergiát termel majd. A szélpark építése 2019-ben kezdődik, a kereskedelmi termelés várhatóan 2021-ben indul. Mint, a Napi.hu korábban beszámolt róla: ezzel egy lépésben elkészül a magyarországi szélenergia-kapacitás mintegy harmada.
A MET célja nap- és szélerőművekből álló, több száz megawattos megújuló energiatermelő portfóliót kialakítani Kelet-Közép-Európában. A NIS 2025-ig szóló fejlesztési stratégiájában kiemelt jelentőségű a Plandi¹te Szélpark megépítése - olvasható az energiavállalat közleményében.
A NIS Délkelet-Európa egyik legnagyobb integrált energiavállalata, mintegy 11 ezer munkatárssal. Fő tevékenysége egyebek közt a földgáz és a kőolaj feltárása, kitermelése és finomítása, olaj- és gáztermékek széles skálájának értékesítése. Legfontosabb termelő létesítményei Szerbiában vannak, leányvállalatokkal és képviseleti irodákkal egyebek közt Angolában, Horvátországban, Oroszországban és Romániában van jelen. A Gazprom Neft orosz cég a NIS részvényeinek 56,15 százalékát birtokolja, 29,87 százalék a Szerb Köztársaság tulajdona. A fennmaradó kisrészvényesek tulajdonában áll.
A MET-csoport európai energiavállalat, tevékenysége kiterjed a földgáz-, az áram- és a kőolajpiacra is. Leányvállalatai révén 15 országban van jelen, 22 nemzetközi kereskedelmi ponton és 28 ország gázpiacán aktív. A cég több mint 1700 munkatársa összesen 32 nemzetiséget képvisel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak