Múlt pénteken derült ki, hogy a hatóságok zár alá vették a - többek között - bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt vád alá helyezett Simonka György fideszes országgyűlési képviselő otthonát. A vád szerint a politikus és társai (33 személy ellen zajlik az eljárás) tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult. A fideszes képviselő ellen azért indulhatott meg a vádemelés, mert az Országgyűlés tavaly októberben felfüggesztette mentelmi jogát.
Most pedig több forrás is arról beszélt a Magyar Narancsnak, hogy az ügyészség vádiratában 8 és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka Györgyre. A Fővárosi Törvényszék a lap értesüléseit megerősítette annyiban, hogy a vádiratokat már postázták a vádlottaknak és védőiknek.
A lap most úgy foglalja össze az EU-s pénzekkel való trükközés miatti vádat, hogy 2009 végén Simonka elhatározta, hogy mások segítségével, azok cégeinek a felhasználásával egy olyan személyi kört épített fel, amelynek az volt a célja, hogy a döntéshozókat megtévesztve jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak. A pályázatokban felülárazták a beruházásokat és a különböző támogatható eszközbeszerzéseket úgy, hogy olcsón, minimális áron szerezték meg az ingatlanokat, azokon pedig a végrehajtott fejlesztéseket fiktív becslésekkel tüntették fel a valósnál értékesebbnek. Állítólag Simonka azt is meghatározta, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét - általában 45 százalékát - szolgáltassák vissza neki készpénzben.
Az alábbi pontokban emeltek vádat az ügyben:
- két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének,
- két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettének,
- két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettének,
- két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének,
- két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja megállapítására alkalmas.
A lap Simonka környezetéből úgy értesült, hogy a fideszes képviselő nem fogadja el a vádhatóság indítványát.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?