A legfrissebb heti monitoros statisztika szerint 10,9 százalékkal nőtt az online kasszaadatok szerint a hagyományos boltokban a költekezés – áll a blokk.com szaklap gyűjtésében.
Ez néhány nap híján lefedi a július hónapot, ráadásul egy héttel korábban is hasonló ütemet, 11,3 százalékot jelzett a statisztika.
Kapcsolódó
Egyáltalán nem baj persze, hogy a járvány előtti, két évvel korábbi időszakhoz mérve turkálhatunk, hiszen ebből könnyen kiszámolható a megelőző időszaki boltos forgalom is, ha valaki arra kíváncsi – írja a portál. És az adott hónapé is, mivel a heti monitoros statek csak egy százalékos növekedési ütemet ad meg.
Arra ügyelni kell, hogy ezekben az adatsorokban a webáruházak és a boltokon kívüli piacok nincsenek benne, csak a hagyományos online kasszás boltok.
A júniusi statisztikák szokásos havi adatai már ismertek (ami a számvetésünk módszertana miatt fontos): ott a teljes, a webáruházakkal, piacokkal együtt kalkulált körben szépen ki is rajzolódik, hogy az egy évvel korábbihoz képest mért 14 százalékos folyóáras növekedéshez a boltos infláció dob majdnem 8 százalékot, így a mennyiségi ugrás 6 százalék lett.
Legolvasottabb
Kész tervei vannak a Tiszának, nagy változásokat ígérnek a Molnál
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Digitális csapdában a kisgyermekek, már a hároméveseknél gond van
Küszöbön az őrület: minden magyar erre az autómodellre hajt
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Nem erre számított a Kreml, ez még óriási gondot okozhat Putyinnak
Új milliomosa lett hazánknak
Észak-koreai csoda: megint olyat csináltak, ami lehetetlennek tűnt