Tavaly októberben vezette be az OTP Bank a lakossági ügyfelek részére a Pénzkérés simán nevű funkciót, amely qvik-szabványra épül, emellett pedig QR-kóddal és NFC-vel is működik. A funkciónak köszönhetően a kedvezményezett nevének és számlaszámának ismerete nélkül, gyorsan és egyszerűen kérhetünk pénzt. Az OTP közleményében hangsúlyozza, hogy bár a pénzkérést az OTP számlatulajdonosok kezdeményezhetik csak, de bármelyik hazai bank ügyfele kifizetheti a kért összeget a mobilapplikációjával.
A bank közölte, a leggyakrabban 50 ezer forint alatti összegeket kérnek el a funkcióval, a legyakrabban pedig az 5-10 ezer, valamint a 20 ezer forintos tranzakciók fordulnak elő. Hozzáteszik, főként olyan hétköznapi élethelyzetekben alkalmazzák az ügyfelek a fejlesztést, mint a közös étkezések, utazások, ajándékok, vásárlások, zsebpénzátadások vagy éppen a benzinköltségek elszámolása.
Különösen erős fogadtatásra talált a funkció a fiatalok körében, mivel azt főként a 16-30 éves korosztály használja. A nemek szerinti megoszlás is kiegyenlített. Azt írják, a leglelkesebb felhasználó már több mint 200 sikeres pénzkérést indított, összesen 1,5 millió forintot meghaladó értékben.