Fiaskóval értek véget a szakszervezetek és a Tesco Polska vezetőségének tárgyalásai - írta a Gazeta Wyborcza. A dolgozók fő követelése a béremelés volt annak ellenére, hogy a cég márciusban bejelentette: csoportos elbocsátások lesznek, kilenc boltot bezárnak és 700-an elveszítik az állásukat.
A Tesco bruttó 42 zlotys (3000 forint) fizetésemelési ajánlata kiborította a dolgozókat, akik a vezetőknek 200, az alap dolgozóknak 400 zlotyt követeltek. Jelenleg bruttó 2295 zloty (168 ezer forint) az átlagkereset a lengyel Tescónál.
A dolgozók már kedden az egész országban az üzletek előtt tiltakoztak, és a következő hetekben Krakkóban, Rzeszówban is folytatják akciójukat. Ezek során szórólapokon tájékoztatják a Tesco vevőit a kialakult helyzetről, és arról, hogy az alacsony fizetés miatt romlani fog a kiszolgálás minőség. Hosszú sorok lesznek a kasszánál, nem lesz kitől tanácsot kérni az üzletekben, eltűnhetnek áruk a polcokról.
Elhúzódó feszültség Magyarországon is
Június 8-án a Tesco, a kötelező bérminimum-emelést követően újabb, 1 milliárd forintos bérfejlesztést jelentett be Magyarországon. A vállalat összes hazai áruházában és raktárában dolgozó munkatársa többségének - az aktív kollégák 70 százalékának - fizetése nő. Pártos Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. működési ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, "mostantól" minden, a cégnél legalább hat hónapja dolgozó ember legkevesebb bruttó 165 ezer forintot fog keresni, és jövő januárban ezt tovább emelik.
A szakszervezetek a béremelés tényével egyetértettek, a mértékét azonban nem tudták elfogadni, ezért folytatódik az országos elégedetlenségi megmozdulás szervezése a Tesco munkavállalói között, mondta ezt követően a Magyar Időknek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.
Bubenkó Csaba a lapban hangsúlyozta, mintegy 7200 érintett dolgozónak csupán bruttó négyezer forint fizetésemelést jelent a döntés, ami "nevetséges összeg". Azt mondta, az érintettek több áruházból kérték az érdekképviselőktől, hogy erősítsék meg a nemrégiben meghirdetett összefogást és akár sztrájkkal hívják fel a figyelmet a helyzetükre.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon