A megbeszélésen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Borkai Zsolt, Győr polgármestere, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke, valamint Peter Kössler, az Audi AG igazgatótanácsának termelésért felelős tagja és Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke is részt vett.
Bram Schot a kinevezése óta most tárgyalt először a magyar kormány képviselőivel. A személyes bemutatkozás után ismertette Orbán Viktorral az Audi Hungaria eredményeit. A megbeszélésen szóba kerültek Magyarország mint beruházási célpont versenyképességének a cég számára fontos szempontjai is - közölte a sajtófőnök.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat