Orbán Viktor a Kormányinfón így fogalmazott: "Azt az illúziót kell feladnunk, hogy a növekedésünk kizárólag újabb és újabb emberek munkába állásától remélhető. Ez azért illúzió, mert elfogytunk: 4,5-5 milliónyian vagyunk. És miután nem akarunk bevándorlást Magyarországon és nem akarunk tömegesen vendégmunkásokat Magyarországon, nekünk ezzel a méretű gazdasággal kell egy Európa élvonalához tartozó életminőséget biztosítanunk a magyar emberek számára." - idézi fel a portál a miniszterelnök tájékoztatóját.
Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős PM-államtitkár Oláh Lajos MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére - melyben azt firtatta, hogy hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon - adott válaszából ugyanakkor folyamatos növekedés látszik.
2016-ban 6303, 2017-ben 9274, míg 2018-ban mintegy 11 ezer munkavállalási engedélyt adott ki az állam különböző hatóságaink keresztül. A "szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező állampolgárok" száma pedig a 2016-os 10 553-ról 2017-re 13 056-ra nőtt.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég