Lezárult a Huawei Technologies Európai Ellátó Központja (ESC) pátyi üzemének digitalizációs fejlesztése, amelynek köszönhetően számos 5G-n alapuló, Ipar 4.0-ás megoldás segíti a logisztikai és gyártóközpont működését. Az erről szóló sajtóközleményben a kínai cég azt közölte, hogy a beruházást követően önvezető szállítójárművek, kiterjesztett valóság mesterségesintelligencia-vezérelt képfeldolgozás is segíti a logisztikai, gyártási és minőségellenőrzési feladatokat.
„A Pátyon megvalósult beruházás ékes példája annak, hogy Magyarország az 5. generációs technológiai fejlesztések élvonalában van. Azok az országok, amelyek nem élnek az ebben rejlő lehetőségekkel, elveszítik versenyképességüket. A gazdaság akkor marad fejlődőképes, ha olyan ökoszisztéma épül köré, amely ki tudja szolgálni az ipart; ezek a technológiai platformok meghatározók lesznek a következő évtizedekben” – mondta az üzemfejlesztés befejezésére rendezett ünnepi eseményen György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Kapcsolódó
Jason Xie, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója szerint a technológiai fejlesztések bevezetése óta a havonta mintegy 60 ezer szállítmányt kezelő pátyi létesítmény hatékonysága általában 30 százalékkal – bizonyos folyamatoknál 40 százalékkal – növekedett, most pedig, hogy a beruházás elkészült, ez a szám jelentősen tovább emelkedhet.
Mit tud?
Az üzemben egy saját maghálózat és egy, a felhőhöz hasonló, úgynevezett helyi, edge computing rendszer működik együtt. Az adatátvitel ennek és az 5G-nek köszönhetően nagyon gyors, a késleltetési idő gyakorlatilag nulla. A logisztikai részlegen működő négy önvezető targonca az 5G-hálózaton keresztül kapcsolódik a szerverhez. A rájuk szerelt kamerák képét a hálózaton továbbítják egy központi számítógéphez, ami kiszámolja és megadja az útjukat.
Az önvezető járműveknek köszönhetően a létesítményben a beérkezéstől a tárolásig, majd az alkatrészek összegyűjtéséig és az összeszerelési pontokra szállításáig teljesen automatizált az anyagmozgatás folyamata. Szintén az 5G-hálózatra kapcsolódnak azok a gyártás folyamatosságát biztosító mobil munkaállomások, amelyek a nagyobb méretű anyagok összeszerelését támogatják, így nem az anyagot mozgatják a gyárban, hanem a munkaállomás megy helybe elvégezni a feladatot.
Huawei Páty
A Huawei Európai Ellátó Központja, amely a vállalat legnagyobb ilyen létesítménye a világon Kínán kívül, 2009 óta üzemel, és különböző telephelyekről több mint ötven országot lát el Huawei termékekkel. Áruáramlási folyamatok tekintetében havonta 50-60 ezer áru fordul megPátyon, amely átlagosan napi 400 m3 kimenő árumennyiséget és 30 induló kamiont jelent. A
központ létesítményeiben összesen 2000 embernek biztosítanak munkát.
Emellett mesterséges intelligenciával támogatott vizuális képfeldolgozóval felszerelt munkaállomások segítik a minőségbiztosítási feladatokat is. Emberi szem helyett nagyfelbontású kamerákkal készül kép az elkészült termékről, majd a gépi látással felszerelt eszköz kiszűri a hibás termékeket, vagy csomagolást, illetve veti össze az elkészült munkadarabokat az eredeti prototípussal.
A létesítményben a kiterjesztett valóság (AR – Augmented Reality) technológiáját használják a többi között karbantartásra, a munkatársak oktatására, magas érzékenységű műveletekre, valamint távoli műszaki segítségnyújtásra is. A gyakorlatban az AR szemüvegben lévő kamera továbbítja a képet egy távoli helyszínen tartózkodó mérnöknek, akinek a tanácsait és támogatását a szemüveg viselője a beépített kijelzőn követheti nyomon. A karbantartás mellett távolról elvégezhető a végtermékek tesztelése és ellenőrizhető a gépek munkája is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!