Ha a cél az, hogy az embereket hosszú, akár több évtizedes megtakarításra késztessük, magasabb hozamra van szükség, mint az ötéves prémium-állampapíré, amely az infláció felett 1,7 százalékot fizet, de legyen kisebb, mint a Babakötvény 3 százalékos prémiuma - mondta Barcza György a lapnak.
A korábbi találgatások inkább arról szóltak, hogy a babakötvényhez hasonlóan inkább 3 százalékos lehet az állam által hozzátoldott prémium, de a jelek szerint ezt a szintet mégsem akarják elérni. Viszont az öngondoskodási államkötvénynél fontos szempont lesz az egyszerűség is a most közöltek alapján: onnan kezdve mindig ugyanabba az állampapír-sorozatba fekteti majd a pénzét, és 65 éves korában fut majd ki. Bármikor, bármekkora összeget be lehet fektetni, akár rendszeresen, akár esetenként, a kamatot automatikusan újra befektetik.
Az államkincstárnál kell számlát nyitni, a szolgáltatás ingyenes lesz. Ennél olcsóbb, biztonságosabb, egyszerűbb nyugdíjtermék nem lesz - állapította meg az ÁKK-vezér, aki szerint kezdetben évi 50-100 milliárd forintos értékesítést tartanak reálisnak.
Vizsgálják, hogy a hozamhoz egy idő után hozzá lehessen férni, mint ahogyan azt is, hogy elég-e az államkincstár forgalmazói hálózata vagy ügynökhálózatot is meg kell bízni. Vizsgálják továbbá az örökölhetőség kérdését is, illetve azt, hogy kell-e biztosítási elemekkel bővíteni a konstrukciót.
A lap arról is megkérdezte a vezetőt, hogy az ÁKK által tervezett 800 milliárd forintnyi hazai kötvénykibocsátásnál reális-e, hogy ennyi pénz valóban befolyik majd az államhoz, ha januárban ennek csak töredékét, 28 milliárd forintot vonzottak be. Barcza szerint az eredeti cél számok ambiciózusak, de nem teljesíthetetlenek. A mostani szerény növekedést azzal magyarázta, hogy az intézményeket végképp eltiltották a lakossági papírok vásárlásától, az önkormányzatoknak pedig külön kötvényt vezettek be a Magyar Államkincstárnál. Utóbbi 150 milliárdos tétel már. Azt várják, hogy átrendeződik a vásárlói kör és hosszútávon elérik a várt szintet.
Viszont az sem várható, hogy az ÁKK külföld felé fordulna. 2015 óta nettó devizakötvény-kibocsátás nem volt, tehát maximális ütemben csökkentjük a devizaarányt - fogalmazott a lapnak Barcza György.
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
