Tarlós István megerősítette a Magyar Nemzet értesülését, miszerint a 3-as metró felújítására kiírt tenderen a beruházásra jóvá hagyott 137,5 milliárd forintos keretösszegnél 27 százalékkal magasabb ajánlatok érkeztek - írta a napilap. Összesen 37,1 milliárd forintra lenne még szükség.
A főpolgármester megdöbbent Tuzson Bence kormányszóvivő keddi kijelentésén, amelyből kiderült, hogy a kormány nem kívánja kifizetni ezt a pluszt, mondván: teremtse elő a pénzt saját forrásból a főváros. Tarlós a lapnak elmondta, hogy a kormány eddig egy fillért sem adott a 3-as metró rekonstrukciójára.
A metrókocsik felújításához szüksége 70 milliárd forintból 60 milliárdot hitelből, a többit saját zsebéből fizeti a város. Uniós források egyelőre nincsenek. Lázár János háromszor ígérte meg, hogy a főpolgármesternek csak szólnia kellés a kormány fizet.
Tarlós brutálisan Budapest-ellenesnek minősítette a Magyar Nemzet értesülését, miszerint a múlt szerdai kormányülésen a távozása után vitatták meg a 3-as metró ügyét. A főpolgármester a jövő héten, a szerdai kormányülés előtt tisztázná Orbán Viktor miniszterelnökkel az esetet.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot