Évről évre növekszik a cégek női vezetőinek száma: több mint 80 000 társas vállalkozásnak csak nők vannak a vezetőségében, ez azonban még mindig messze elmarad a férfi vezetők arányától. Megállapítható, hogy a nők a családban betöltött aktív szerepükre tekintettel ritkábban vállalnak tisztséget egynél több vállalkozásban, mint a férfiak.
Az elmúlt években nőtt az egymilliárd forint éves árbevételt meghaladó női vállalkozások száma, és mára elérte a közel hétszázat, azonban jellemzőbb a nők részvétele a kis- és közepes vállalkozásokban. A tulajdonosok életkorát tekintve a fiatal vállalkozók többsége férfi, aminek az az oka, hogy a fiatal nők energiáját jobban leköti az anyai szerepkör, viszont az idősebb korosztály körében már emelkedik a nők aránya a vezetők között.
Az adatok azt mutatják, hogy minél idősebbek a nők, annál nagyobb a valószínűsége, hogy cégtulajdonosi szerepet töltenek be. A Z-generációs (2008 után született) vállalkozóknak még csak a 35 százaléka nő, azonban a Baby boom-korosztályban (1940 és 1959 között születettek) ez az arány már 44,23 százalék, az 1940 előtt született veterán generációban pedig 51,63 százalék.

A hagyományos női szerepkörök megmutatkoznak abban is, hogy a szépségápolással, fodrászattal és fizikai közérzetet javító szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozások 23 százalékának csak női menedzsmentje van, és magasabb a nők aránya az oktatásban és az egészségügyben is.
Ezzel szemben tipikus férfias szektornak számít az IT, a mezőgazdaság és a bányászat, összességében viszont elmondható, hogy magasabb a várható élettartama és stabilitása azoknak a vállalkozásoknak, melyekben férfiak és nők vegyesen vannak a menedzsmentben.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek