A bliccelés elleni programja következő állomásaként a BKK bővíti a jegyérvényesítési lehetőségeket. Így júniustól több lépésben is belső kódmatricákat helyez a villamos és HÉV-szerelvények járművezető fülkéire is, mindenki időben érvényesíteni tudja a jegyét.
A társaság a közleményében az ügyfél-visszajelzésekre, valamint az ügyfélelégedettségi kutatások eredményeire hivatkozik, ezek alapján vonta le a következtetést.
A villamosok elején és végén egy-egy matrica kerül a járművezetői fülke oldalára, míg a HÉV-járatokon szerelvényenként kettő, NFC-vel ellátott kódmatrica kerül ki, így az utastérben is könnyen és gyorsan érvényesíthető. A tervek szerint július végére a teljes felszíni járműflottán is elérhetővé válik ugyanez a lehetőség.
Az új matricákat egylépéses jegyérvényesítéssel, azaz NFC-vel és a QR-kód kamerás beolvasásával is érvényesíteni lehet. A BKK hangsúlyozza, hogy a matricákat csak az eseti jegyeknél kell használni, a bérleteseket nem érinti.
Lecserélnék a jegyautomatákat, itt találkozhat az új gépekkel
A BKK a két új automata működtetésével tapasztalatokat gyűjt a teljes automatahálózat korszerűsítéséhez.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni