Gerendai Károly, a Sziget alapítója szerint a Sziget Kft., a Providence partnereként egy következő növekedési és fejlesztési fázisba léphet. Az elmúlt években sok megkeresést kaptak mind pénzügyi, mind szakmai befektetőktől, de a legszimpatikusabb a Providence ajánlata volt, mert új lehetőségeket nyitott meg. Az új partner segítségével egy hatalmasat léphetnek előre és elkezdhetnek egy sor olyan ambiciózus projektet, amelyet már egy ideje szerettek volna megvalósítani - írják a közleményben.
A cég operatív működéséért továbbra is az alapító Gerendai Károly és a Sziget Kft. többi tulajdonosa felel majd: Takács Gábor továbbra is a nemzetközi projekteket vezeti, míg Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert a Telekom Volt Fesztivál és a Balaton Sound igazgatói, valamint a Szigethez kötődő fesztiválok zenei programjait irányítják. A jelenlegi menedzsment csapatot támogatja James Barton, aki a Creamfields fesztivál alapítója és a LiveNation elektronikus zenei igazgatója volt, valamint Paul Bedford a Cream Group korábbi pénzügyi igazgatója.
Kapcsolódó
A Sziget Kft. a közép-európai régióvezető fesztiválszervező cége, a társaság működteti a Telekom Volt Fesztivált, a Balaton Soundot, a Gourmet Fesztivált és a Gyerek Szigetet is.
A Providence egy globális tőkealap, amely 47 milliárd dolláros befektetést kezel a klasszikus tőkebefektetéstől a hitelezésig. Az alap az 1989-es alapítása óta több mint 150 vállalatba fektetett be, a média, a kommunikáció, az oktatás és az it iparágak egyik vezető tőkealapjának számít. A Providence központja Providence-ben, Rhode Islanden található, de vannak irodái New Yorkban, Londonban, Hongkongban és Újdelhiben is - olvasható a cég közleményében.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál